Határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében végzett idegenvezetői tevékenység folytatásának bejelentése

Bejelentési kötelezettség terheli azt a személyt, aki az Európai Gazdasági Térség (EGT) valamely tagállamának az állampolgáraként és az ilyen állam joga szerint létrejött, ott létesítő okirat szerinti székhellyel rendelkező jogi személyként vagy jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb jogalanyként idegenvezetői tevékenység folytatására jogosult, és ideiglenesen idegenvezetői szolgáltatást kíván nyújtani, mely szolgáltatásnyújtás Magyarországon történő átmeneti tartózkodással jár.
Szintén bejelentési kötelezettség terheli azt a személyt, aki az EGT-ről szóló megállapodásban nem részes államnak - ha az adott állam szolgáltatói az Európai Közösség és tagállamaival létrejött nemzetközi szerződés alapján a letelepedés és szolgáltatásnyújtás szabadsága tekintetében az Európai Unió tagállamaiban honos szolgáltatókkal azonos jogállást élveznek - az állampolgáraként és az ilyen állam joga szerint létrejött, ott létesítő okirat szerinti székhellyel rendelkező jogi személyként vagy jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb jogalanyként idegenvezetői tevékenység folytatására jogosult, és ideiglenesen idegenvezetői szolgáltatást kíván nyújtani, mely szolgáltatásnyújtás Magyarországon történő átmeneti tartózkodással jár. 

Kulcsszavak: határon átnyúlás, idegenvezetés, idegenvezetői tevékenység, bejelentés, határon átnyúló szolgáltatásnyújtás, nyilvántartás

Bejelentési kötelezettség terheli azt a személyt, aki az Európai Gazdasági Térség (EGT) valamely tagállamának az állampolgáraként és az ilyen állam joga szerint létrejött, ott létesítő okirat szerinti székhellyel rendelkező jogi személyként vagy jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb jogalanyként idegenvezetői tevékenység folytatására jogosult, és ideiglenesen idegenvezetői szolgáltatást kíván nyújtani, mely szolgáltatásnyújtás Magyarországon történő átmeneti tartózkodással jár.
Szintén bejelentési kötelezettség terheli azt a személyt, aki az EGT-ről szóló megállapodásban nem részes államnak - ha az adott állam szolgáltatói az Európai Közösség és tagállamaival létrejött nemzetközi szerződés alapján a letelepedés és szolgáltatásnyújtás szabadsága tekintetében az Európai Unió tagállamaiban honos szolgáltatókkal azonos jogállást élveznek - az állampolgáraként és az ilyen állam joga szerint létrejött, ott létesítő okirat szerinti székhellyel rendelkező jogi személyként vagy jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb jogalanyként idegenvezetői tevékenység folytatására jogosult, és ideiglenesen idegenvezetői szolgáltatást kíván nyújtani, mely szolgáltatásnyújtás Magyarországon történő átmeneti tartózkodással jár. 

Más EGT-államban honos, vagy azonos jogállású, a tevékenység folytatása kapcsán szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltató (természetes személy).

A határon átnyúlás keretében idegenvezetői tevékenységet folytató személynek bejelentést kell küldenie Budapest Főváros Kormányhivatala illetékes szervezeti egysége felé, mely a 1124 Bp., Németvölgyi út 37-39. szám alatt található Idegenforgalmi és Közraktározás-felügyeleti Osztály. A bejelentés megtételéhez a vonatkozó szakmai weboldalról a www.mkeh.gov.hu oldalról e-nyomtatvány és nyomtatvány is letölthető. A bejelentésnek tartalmaznia kell:

Az üzletszerű tevékenység keretében végzett  határon átnyúló jellegű idegenvezetői tevékenység Magyarország területén történő jogszerű folytatása ún. bejelentés-köteles tevékenység. A bejelentés nélkül végzett, a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó idegenvezetői tevékenység határon átnyúlás keretében történő folytatása esetén Budapest Főváros Kormányhivatala bírságot szab ki és a jogosultság megfelelő igazolásáig megtiltja a tevékenység további folytatását. A bírság összege az adott szolgáltatási tevékenység bejelentésére előírt illeték vagy igazgatási szolgáltatási díj húszszorosának megfelelő összeg, de legfeljebb ötvenezer forint. Ha a szolgáltató ezt követően is elmulasztja a bejelentési kötelezettsége teljesítését, úgy a bírság összege a korábban kiszabott összeg másfélszeresének megfelelő összeg, legfeljebb hetvenötezer forint.

A szolgáltató az idegenvezetői tevékenység megkezdésével egyidejűleg, vagy azt megelőzően köteles bejelentését megtenni a kereskedelmi hatóságként eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala felé.

A bejelentés megfeleléséről a kereskedelmi hatóság 8 napon belül dönt. Bejelentés megfelelése esetén 15 napon belül hivatalból nyilvántartásba veszi a hatóság a bejelentést tevő személyt és részére idegenvezetői igazolványt állít ki. A bejelentés nem megfelelése esetén a kereskedelmi hatóság a hiányok megjelölésével tájékoztatja a bejelentést tevő személyt, hogy bejelentése meg nem tettnek minősül és egyúttal figyelmezteti a bejelentés nélkül végzett tevékenység jogkövetkezményeire.

A bejelentéshez mellékelni szükséges:

A 3000 Ft összegű eljárási illeték megfizetésének módjai: 

a) az eljárás kezdeményezésekor (előzetesen) 
aa) készpénz-átutalási megbízás útján (a Magyar Államkincstár eljárási illeték bevételi számlájára történő befizetéshez rendszeresített, a postán beszerezhető sárga csekken). 
ab) banki átutalás útján, a Budapest Főváros Kormányhivatala MÁK-nál vezetett 10032000-01012107-00000000 számú számlája javára, az átutalási megbízás közlemény rovatában az „Eljárási illeték” szó, az eljárás és az ügyfél megnevezésének feltüntetésével. 

b) eljárás megindításával egyidejűleg - a jogszabályi és technikai feltételek megléte esetén - az elektronikus fizetési és elszámolási rendszeren (EFER-en) keresztül, internetes bankkártyás (VPOS) fizetéssel. 

Elektronikus úton kezdeményezett eljárás esetén az eljárási illetéket az eljárás megindítását megelőzően banki átutalással vagy - a technikai feltételek megléte esetén - az elektronikus fizetési és elszámolási rendszeren keresztül történő fizetéssel kell megfizetni.

A kereskedelmi hatósági és egyben szolgáltatás felügyeleti hatósági feladatokat Budapest Főváros Kormányhivatala Kereskedelmi, Haditechnikai, Exportellenőrzési és Nemesfémhitelesítési Főosztály Idegenforgalmi és Közraktározás-felügyeleti Osztálya látja el a 1124 Bp., Németvölgyi út 37-39. szám alatti telephelyen.

Felettes szerv: Szakmai irányításért felelős miniszter

Jogorvoslat: A bejelentések elbírálása a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény előírásai alapján történik. A bejelentés megfelelésével és nem megfelelésével összefüggésben kiadott hatósági irattal összefüggésben jogorvoslatra nincsen lehetőség.

A bejelentés benyújtására lehetőség van:

 

A nem e-nyomtatvány elérhetősége:

Formanyomtatvány határon átnyúló idegenvezetői tevékenység bejelentéséhez

 

E-nyomtatvány elérhetősége:

ÁNYK Formanyomtatvány határon átnyúló idegenvezetői tevékenység bejelentéséhez ÁNYK

A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályiról szóló 2009. évi LXXVI. törvény

a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény

a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény hatálya alá tartozó ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint a nyilatkozattételi kötelezettség alá eső szolgáltatások felsorolásáról szóló 33/2008. (II. 21.) Korm. rendelet

Az idegenvezetői tevékenységről szóló 33/2009. (XII.18.) ÖM rendelet

Az illetékről szóló 1990. évi XCIII. tv.

idegenvezetői tevékenység: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében a turisztikai szempontból jelentős értékeknek és egyéb látnivalóknak az azokat látogató személyek számára a helyszínen való részletes ismertetése és ehhez kapcsolódóan a látogatók számára nem ismert helyen való eligazodás érdekében általános tájékoztatás, illetve adott esetben segítség nyújtása;
EGT-állam: az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam,
EGT-államban honos vállalkozás: valamely EGT-állam állampolgára mint önálló vállalkozó, továbbá valamely EGT-állam joga szerint létrejött olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb jogalany, amelynek létesítő okirat szerinti székhelye, központi ügyvezetése vagy üzletszerű gazdasági tevékenységének fő helye valamely EGT-államban van,
határon átnyúló szolgáltatásnyújtás: szolgáltatási tevékenység folytatása letelepedés nélkül, átmeneti vagy alkalmi jelleggel,
letelepedés: gazdasági tevékenység ténylegesen és tartós, huzamos jelleggel történő folytatása erre a célra szolgáló vagy rendszeresített létesítmény, telep, iroda, üzlet vagy egyéb hely, rögzített felszerelés vagy berendezés útján,
más EGT-állam illetékes hatósága: az adott EGT-államban az adott állam joga szerint valamely szolgáltatási tevékenység megkezdésével vagy folytatásával összefüggésben jog vagy kötelezettség megállapítására, adat igazolására, nyilvántartás vezetésére vagy a szolgáltatási tevékenység megkezdésére vagy folytatására előírt követelmények betartásának ellenőrzésére hatáskörrel rendelkező hatóság, egyéb szervezet, testület vagy személy, ideértve az ilyen hatáskörben eljáró bíróságot is,
szabályozott szakma: a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvényben ekként meghatározott fogalom,
szakmai biztosíték: olyan felelősségbiztosítás, egyéb garancia vagy biztosíték, amely valamely biztosítóval, hitelintézettel vagy egyéb szakmai biztosítást nyújtó szervezettel kötött szerződés vagy más jogviszony alapján a szolgáltatónak a szolgáltatási tevékenységével összefüggően a szolgáltatás igénybe vevőjének vagy adott esetben más személynek okozott károkért való felelősségéből eredő követelések fedezésére szolgál,
szolgáltatási tevékenység: bármely önálló, üzletszerűen - rendszeresen, nyereség elérése érdekében, gazdasági kockázatvállalás mellett - végzett gazdasági tevékenység, kivéve a termelő tevékenységet és a közhatalom gyakorlását,
szolgáltató: a szolgáltatási tevékenységet folytató vállalkozás

Array

BFKH KHENF