Közigazgatási per megindítása iránti keresetlevél – EÜF

Az általános közigazgatási rendtartás szerinti ügyfél – az önálló jogorvoslattal nem támadható végzések kivételével – a véglegessé vált döntés ellen közigazgatási pert indíthat.

Kulcsszavak: EÜF,Felügyelet, Elektronikus Ügyintézési Felügyelet, közigazgatási per, keresetlevél

A keresetlevél benyújtására az az ügyfél jogosult, akinek jogát vagy jogos érdekét a közigazgatási tevékenység közvetlenül érinti.

A keresetlevelet a Belügyminisztérium Elektronikus Ügyintézési Felügyeletéhez, az illetékes bíróságnak címezve kell eljuttatni. A keresetlevelet természetes személy ügyfelek postai úton, vagy az erre a célra rendszeresített űrlapon keresztül nyújthatják be. Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 9. § (2) bekezdésében felsorolt szervek esetében az elektronikus kapcsolattartás kötelező.

A döntés véglegessé válásától számított 30 napon belül kell a keresetlevelet benyújtani.

A keresetlevélhez csatolni kell azt az okiratot vagy annak másolatát,

 a) amelyre a felperes bizonyítékként hivatkozik,

 b) amely a képviselővel való eljárás esetén a képviseleti jogosultságot igazolja, illetve

 c) amely a bíróság által hivatalból figyelembe veendő tény igazolásához szükséges.

Az eljárás illetékköteles, melynek összege 30.000 forint. Az illetéket előzetesen leróni nem kell, azt annak kell megfizetnie, akit a bíróság erre kötelez.

Hatáskörrel és Illetékességgel rendelkező törvényszék közigazgatási kollégiuma. Törvényben meghatározott esetekben a Kúria.

Illetékes közigazgatási bíróság

A keresetlevélnek tartalmaznia kell:

a) az eljáró bíróság megjelölését,

b) a felperes nevét, cégjegyzékszámát vagy más nyilvántartásba-vételi számát, lakcímét vagy székhelyét, adóazonosító számát és perbeli állását, továbbá képviselője nevét, lakcímét vagy székhelyét, illetve - ha ilyennel rendelkezik - egyéb elérhetőségét,

c) az alperes nevét, székhelyét és perbeli állását, továbbá - ha ismert - képviselője nevét, lakcímét vagy székhelyét,

d) a vitatott közigazgatási tevékenység és az arról való tudomásszerzés módjának és idejének azonosítására alkalmas, illetve ahhoz szükséges adatot,

e) azokat az adatokat, amelyekből a bíróság hatásköre és illetékessége megállapítható,

f) a közigazgatási tevékenységgel okozott jogsérelmet, az annak alapjául szolgáló tények, illetve azok bizonyítékai előadásával és

g) a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet.

Amennyiben a felperes jogi képviselővel jár el, a keresetlevél tartalmazza a felperes jogi képviselőjének nevét, székhelyét, ügyvédi iroda esetén az ügyintéző nevét, több jogi képviselő esetén a hivatalos iratok kézbesítésére kijelölt jogi képviselő megjelölését, telefonos, illetve elektronikus elérhetőségét. 

Az általános közigazgatási rendtartásról 2016. évi CL. törvény

A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény

EUF